Interjú
2020-03-20
A hónap Alma Mater tagja márciusban: Cser Krisztián
"Nem mindennapi történet, ha egy fizikus doktoranduszból nemzetközileg elismert operaénekes lesz. Cser Krisztián esetében ez volt a helyzet: miután elvégezte a Szegedi Tudományegyetem jogelődje, a JATE fizikus szakját, a „zeneművészeti karon” folytatta tanulmányait. Március hónap Alma Mater tagja: Cser Krisztián operaénekes, akivel a szegedi egyetemi évekről, döntésekről és a színpadi életről beszélgettünk."
2019-10-31
"Wagnernek Mexikóban is van létjogosultsága"
"Idén 150 éve mutatták be Wagner Ring-tetralógiájának első részét, A Rajna kincsét. Mexikóban 2019-ben tűzték először műsorra az operát egy koncertszerű előadáson, amelynek egyik főszerepét, Wotant Cser Krisztián alakította. Az énekest Wagnerről, mexikói élményeiről és következő munkáiról kérdeztük."
2019-03-21
Cser: "Nem szoktam előre elhatározni, milyen herceg leszek"
"Kedvenc szerepét, Bartók Béla Kékszakállúját énekli a következő hetekben Cser Krisztián a Budapesti Fesztiválzenekarral. Számára az ideális Judit olyan, aki rugalmasan alkalmazkodik, és akihez rugalmasan lehet alkalmazkodni. Ezúttal Vizin Viktóriával sétálnak végig azokon a bizonyos ajtókon. Interjúnk a „bársonyos hangú basszussal”."
2019-02-06
Kulcskeresésben Cser Krisztiánnal - hét ajtón át
"Cser Krisztián harminchárom éves kora óta – közel egy évtizede – rendszeresen énekeli Kékszakállút itthon és a nagyvilágban. Legutóbb a Müpában és Vilniusban láthatta a közönség, hamarosan pedig a Budapesti Fesztiválzenekarral indul hosszabb turnéra. Ám a hét ajtóhoz vezető kulcsot leginkább a mi kezünkbe adja: minden előadásában kicsit másként árnyalja, gazdagítja a Bartók címszereplőjéről alkotott képet."
2018-05-01
Jól érezni magam minden rendezésben
"Az elmúlt időszakban Cser Krisztián operaénekes Chemnitzben Wotan szerepére készült, itthon pedig Kael Csaba rendezésében a Kékszakállút énekelte a MÜPÁ-ban, illetve testvére, Cser Ádám zeneszerző estjén lépett fel a Zeneakadémián."
2018-02-03
Cser Krisztián fizikusból vált operaénekessé
"Zenész családba született, nagyanyja Cser Tímea operaénekes, édesapja Cser Miklós karmester, édesanyja Balló Andrea festőművész, öccse Cser Ádám zeneszerző-karmester, mégsem zenésznek tanult, hanem fizikusnak, egyetemre járt, s fotoszintézis témában készült doktori disszertációjára."
2015-03-03
Az éneklésnek köszönhetem, hogy átléptem a saját árnyékomat
"Évadonként negyven előadásban lép fel, repertoárja a barokktól a kortárs zenéig terjed, és mindhárom énekes műfajban - opera, oratórium, dal - otthon érzi magát. Tanulmányai kezdetén belekóstolt a sanzonokba és egy-egy részlet erejéig a musicalekbe is. Tizenhét éve kezdett énekelni tanulni, de egy basszista számára harminc fölött kezdődik az élet. Cser Krisztiánnal beszélgettünk."
2012-12-13
Operaidő
"...felnőtt egy új generáció, akik tehetségükkel, professzionalizmusukkal, kegyetlenül piacosodott világunk kihívásaira is választ találva hozzák el életünkbe a szépséget, mutatják meg az ember értékét a következő nemzedéknek is. Az Operaház fiatal művészeinek egyike Cser Krisztián operaénekes, akit az elmúlt években Bartók Kékszakállú hercegeként, vagy Ránki György Pomádé királyaként ismerhettünk meg."
2010-06-01
Fizikadoktor az operában
"Mindig lenyűgöznek azok a karrierek, ahol családi nyomásra mondjuk mérlegképes könyvelői diplomát szerez valaki, hogy azt letudva végre reikioktató lehessen, vagy öt év közgazdaságtan után csempéket tervezzen, és biolekvárt főzzön, mert jól igazán ezektől érzi magát. Cser Krisztián, az Operaház fiatal, szegedi énekesének története nem ilyen, de szintén csavaros."
2010-02-01
El kéne indulni...
"Órási energetikai eredmények származhatnak abból, ha megtanuljuk a növényektől, hogy hogyan használják a Nap energiáját, és megalkotjuk a mesterséges fotoszintézist. Ez a legfontosabb tézis, amit Cser Krisztiántól, Operaházunk legfiatalabb basszistájától megtanultam, miközben új beállásáról kérdeztem."
2009-03-02
A hivatástudat és a véletlenek
"Cser Krisztián az idei évadban Ránki György Pomádé király új ruhája című operájában debütált, és nagy sikerrel szerepel a Fidelio Don Fernandójaként is. Következő premierje február második felében volt, Brecht és Weill Mahagonny felemelkedése és bukása című művében Alaszkafarkas Joe-t alakítja. Az operák mellett rendszeresen hallhatjuk oratóriumok szólistájaként is."